költöztetés budapest

Szolgáltatásaink:

KÖLTÖZTETÉS

 

Megbízható megoldásokat kaphat tőlünk a költözéshez! Költözéskor biztosan állíthatjuk, hogy elkél a szakértő segítség! A különféle nehezítő körülményekre tekintettel a szakértelem elengedhetetlen a gondtalan költözéshez. Ennek fényében a teljes folyamat lebonyolításában számíthat ránk, mi gondoskodunk róla, hogy minden bútor és tárgy, valamint a háztartási kisgépek és nagygépek egyaránt szakszerű szállítás mellett érkezhessenek meg új helyükre. Ennek megfelelően kellő számú költöztető szakembert biztosítunk.

 

BÚTORSZÁLLÍTÁS

 

Egy komplett költöztetés részét képezi a bútorok szállítása. Előfordulhat, hogy nem az egész lakás vagy ház költözik, hanem csupán egy szoba. Ilyenkor is jó megoldás egy profi költöztetőt fogadni, aki gondoskodik róla, hogy minden bútor biztonságosan, szakszerűen legyen szállítva. A bútorszállítást garanciával végezzük, illetve szükség szerint a szétszerelésben és az összeszerelésben is segítséget tudunk nyújtani! Antik bútorok szállítását egyaránt vállaljuk - ezeket különleges odafigyeléssel mozgatjuk, rögzítjük, ahogyan azt igénylik.

 

CSOMAGOLÁS

 

A kiegészítő szolgáltatások terén szintén rendelkezésre állunk. A csomagoláshoz szükséges anyagokat: dobozok, buborékfólia, stb. mind biztosítani tudjuk. Igény szerint a költöztetést csomagolással együtt is biztosítani tudjuk, tehát nem csak csomagolóanyagot teszünk elérhetővé, hanem akár a becsomagolást is vállaljuk! A kényes, törékeny tárgyakat megfelelő védelemmel látjuk el, féltett ingóságainak csomagolásában is segíteni tudunk. A munka során listát készítünk, melyet Ön is ellenőrizhet - így érkezhetnek meg holmijai teljes épségben az új helyükre.

 

 


VÉLEMÉNYEK
Ügyfeleink

Költöztetésben szakértő megoldásokat kínálunk!

 

Várjuk hívását!

 

Költöztetés Budapest! Költözzön profi csapattal és tudjon meg többet a költözés folyamatáról!

 

Egyre jobban közeledik a költözés napja, de fogalma sincs, hogy hogyan kezdjen hozzá? Érthető a bizonytalanság, hiszen költözésre alapvetően csak ritkán kerül sor.

 

A legtöbb esetben érdemes igénybe venni profi szakemberek segítségét, hogy ne a saját kárán kelljen megtapasztalnia a költözés lehetséges buktatóit. Költöztetés segítségünkkel könnyedén fog menni.

 

 

Volt már része költözésben?

 

Ha a válasz igen, akkor valószínűleg megtapasztalta, hogy milyen nehéz sérülésmentesen, épségben és biztonságosan „A”-ból „B”-be eljuttatni a személyes holmikat és bútorokat.Nem is beszélve arról, ha egy zongora vagy páncélszekrény is költözne, ráadásul sajnos sok céggel etéren nem is lehet számolni vagy nem lenne biztonságban féltett hangszere.

 

A költöztetésre célszerű felkészülni, azonban a legnagyobb elővigyázatosság és részletes tervezés ellenére is előfordulhat, hogy váratlan helyzetek adódnak.

 

Gyakran látni online felületeken elrettentés gyanánt, olyan költözködőket, akik egy apró autóba igyekeznek bezsúfolni egy hatalmas bútort vagy épp az autó tetejére halmoznak fel egy kisebb toronynak megfelelő dobozt, bútort. Egyik sem biztonságos módja a költözésnek, nem véletlen, hogy teherautó szállítja a bútorok és egyéb tárgyak sokaságát, ugyanis ez biztos módja annak, hogy szállítás közben ne sérüljön meg semmi. Vannak esetek, amikor mindössze néhány dobozt kell szállítani, ekkor nem is kell feltétlenül szakember segítségét kérni.

 

Az esetek nagy részében viszont nem ez a jellemző. Ha nagy mennyiséget kell szállítani, valamint bútorokat is el kell juttatni egyik pontból a másikba, akkor célszerű szakember segítségét kérni. A teherautóba való pakolás jó lehetőség arra, hogy egy dolog se sérüljön és minden beférjen, akár egy körben.

 

Természetesen a költözködéshez egy megfelelő méretű járműre is szükség van, illetve olyan eszközökre, melyek a költözés során jól jöhetnek, például dobozok. Egy megbízható költöztető cég, amely nagy tapasztalattal rendelkezik, rengeteget tud segíteni és nagy terhet vehet le a válláról.

 

A költözködés során számos hibát el lehet követni ezért, mindenképpen rutin kell hozzá és a szakszerűség sem utolsó szempont, sőt!

 

 

A költöztetés Budapest buktatói és hibái

 

A költöztetés során olykor banális dolgokon lehet elbukni vagy megnehezíteni a saját dolgunk. Ezek az alábbiak:

 

·      Halogatás

 

Lehet, hogy úgy tűnik, nagyon hamar össze lehet mindent pakolni, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy a többség komolyan alábecsüli ezt az időt. Nincs is rosszabb annál, mint amikor minden az utolsó pillanatra marad és kapkodva kell, akár éjszakába nyúlóan csomagolni. Ennek eredményeként a költözésnek fáradtan, frusztráltan esik neki az ember.

 

Nagyon sok munkát igényel és főleg egy nagyobb költöztetés több órát kell majd rááldozni, hogy minden előzetes feladatot hiány nélkül végezhessenek el és felkészülten vághassanak bele az emberek a költözésbe.

 

A feladat alábecsülésével együtt, ekkor szoktak törni a tányérok, derül ki, hogy nem áll rendelkezésre elegendő doboz a csomagoláshoz vagy adott bútorok nem fognak beférni a szállítóautóba.

A tervezés és az előzetes, időben történő felkészülés rendkívül fontos.

 

Érdemes tenni egy próbát és egyetlen szekrényt vagy polcot kipakolni és a benne lévő holmikat összecsomagolni. Hamar ki fog derülni, hogy jóval időigényesebb tevékenység, mint azt gondolta.

 

A szakemberekkel azért is érdemes egyeztetni, mert nekik biztosan elég nagy raktérrel rendelkező autójuk van, amelybe a nagy méretű bútorok is be fognak férni. Ezenkívül a csomagoláshoz szükséges dobozokat is biztosítani tudják, illetve hasznos tanácsokkal tudják ellátni Önt!

 

·      Nem kér szakértő segítséget

 

Ahogy fentebb is említettük, nem minden esetben van szükség arra, hogy szakembereket vonjon be a költözés folyamatába, azonban az esetek többségében nagy segítséget jelentene, ha szakértők segítenék.

 

Ha nagyobb bútorokat kell szállítani, esetleg nagy mennyiségű csomagot kell eljuttatni az új helyre, akkor mindenképp érdemes igénybe venni professzionális költöztetők segítségét.

 

·      Spórolás a csomagoláson

 

Valószínűleg nem kell hosszan magyarázni, hogy miért probléma, ha silány minőségű, viszont olcsó dobozokat használ személyes tárgyai, dolgai szállítására.

Könnyen lehet, hogy a doboz szétnyílik és a teljes tartalma kiömlik. Márpedig, ha épp törékeny a belső tartalom, az komoly problémát jelent.

 

·      Csak az ár a fontos

 

Olcsó költöztetés? Persze érthető, hogy nem szeretné, hogy a költözködés egy kisebb vagyont emésszen fel, azonban, ha a költöztetők kiválasztásakor kizárólag az árat veszi figyelembe, akkor könnyen lehet, hogy a szolgáltatás minőségével nem lesz megelégedve.

 

Arról nem beszélve, hogy ha az ár feltűnően alacsony, akkor nagy valószínűséggel rejtett költségekkel kell számolni. Így könnyen előfordulhat, hogy végül rosszabbul jár, ha nem csupán a minél alacsonyabb ár felkutatására koncentrált volna.

 

Amennyiben megbízható budapesti költöztető céget keres, amely korrekt áron dolgozik, és mely a költöztetés előtt felmérést biztosít annak érdekében, hogy ezzel elkerüljük az esetleges problémákat, amelyekről mind tudjuk, hogy sokszor a legrosszabb pillanatban érnek el bennünket - velünk olyan cégre talált, amivel a legjobb megoldásokat kapja!

 

Ezenkívül nem szabad elfelejteni a méltán híres mondást, miszerint olcsó húsnak híg a leve!

 

 

Költöztetés Budapesten professzionális megoldásokkal!

 

 

Cégünket kifejezetten azért hoztuk létre, hogy az Önnel hasonló cipőben járó embereken segíthessünk, hogy szakszerű bútorszállítást, költöztetés -t, áruszállítást és tehertaxit biztosítsunk kedves ügyfeleink részére, reális áron és magas minőségben.

Higgye el, jobb a költöztetés -t a profikra bízni és szó szerint nagy terhet levenni a saját válláról.

 

Természetesen figyelemmel vagyunk a megrendelő kéréseire, illetve hasznos tanácsokkal tudjuk ellátni, köszönhetően a költöztetés területén szerzett tapasztalatunknak és szakértelmünknek. Minden esetben megfelelő tájékoztatást, pontos árajánlatot kap tőlünk, így biztosíthatjuk, hogy velünk soha nem éri kellemetlen meglepetés!

 

 

Költöztetés: Hogyan kezdjünk hozzá a költözéshez?

 

A költözés tervezéssel könnyebb! - Mi segítünk!

 

 

Az első és talán a legfontosabb teendő a megfelelő költöztető cég kiválasztása. Mi már, ha igény van rá a becsomagolás fázisában is állunk Önök rendelkezésére. Elintézzük akár azt is, hogy biztosított legyen a parkolóhely a költöztetés ideje alatt, segítünk abban, hogy az előkészületek is gondtalanul menjenek!

 

Kérjen tőlünk árajánlatot, a lehető leghamarabb válaszolunk Önnek, és mielőbb rendelje meg szolgáltatásainkat. Bármilyen kéréssel, kérdéssel forduljon hozzánk bizalommal - költözzünk együtt!

 

 

Mikor költözne?

 

Költözési igény esetén először azt kell tisztázni, hogy melyik nap volna ideális Önnek. Tudjuk, hogy a munka miatt szűkösek a lehetőségek, de mi alkalmazkodunk! Az Ön feladata nem más, mint megmondani, hogy mikor lenne jó időpont, hány óra az, amikor a házhoz érjünk. Ez után már a többi a mi dolgunk!

 

Mennyit és mit kell költöztetni?

 

Sokan itt elbizonytalanodnak, pedig nekünk elég azt tudni, hogy hány négyzetméteres az ingatlan amiből költözni fog és mennyire bútorozott. Családi ház vagy lakás? Hányadik emeleten van, stb. Ez a szervezéshez kell és ahhoz, hogy maga a feladat elvégzése mennyi időt vesz igényb (ez a költöztetési díj miatt, a kalkulációkkal kapcsolatban lényeges információ).

 

Van-e régi, antik bútor, tárgy, ami különleges szállítást igényel?

 

Mi gondjainkba vesszük őket, több éves tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren is. Vigyázunk rá, hogy minden szakszerűen legyen szállítva és semmi se sérüljön. Évek óta van dolgunk antik bútorokkal, meg tudjuk oldani!

 

Tehertaxi, lomtalanítás, nemzetközi költöztetés.

 

Ilyen és hasonló igények miatt vegye fel velünk a kapcsolatot, igyekszünk megoldást találni mindenre. Ha mi nem tudunk segíteni, ajánlunk másik jó szakembereket!

 

 

Miért lesz velünk sikeres és hatékony a költözés?

 

A költöztetés Budapest esetében alapos szervezéssel egyszerűbb! - Bízza ránk magát!

 

A jó szervezés mindennek az alapja. Ennek hiányában előre borítékolható a problémákkal, bosszúságokkal teli, abszolút kudarcként megélt költözés. De mi a segítőkész kollégáink által garantáljuk a megfelelő kommunikációt a költöztető cégünk részéről Ön felé.

 

Ha felveszi velünk a kapcsolatot, mindent a legapróbb részletekig átbeszélünk és a felmerülő kérdésekre is készséggel válaszolunk. Abban az esetben, ha igénybe veszi szolgáltatásunkat, akkor a költözést biztosan nem egy valóra vált rémálomként fogja megélni, hanem pozitív élményként.

 

Különböző méretű teherautókkal rendelkezünk!

 

Cégünk gépjárműparkja folyamatosan megújuló, szervizelt és karbantartott. Az Ön igényeinek kielégítése végett rendelkezünk többféle méretű és teherbírású, ponyvás, illetve dobozos gépjárművel, melyek 12, 17, 20 és 40 m3-es rakodótérrel rendelkeznek.

 

Rutinos sofőr szállítja ingóságait!

 

Nem csupán a gépjárműveink megbízhatóak, hanem a gépkocsivezetőink is, akik jó tájékozódási és helyzet felismerési készséggel rendelkeznek.

Mivel az ország teljes területén vállalunk költöztetés -t kollégáink ismerik a hazai útdíj fizetési rendszer kiskapuit, hogy az Ön igényeit szem előtt tartva a vállalt fuvarfeladatot időben tudják teljesíteni és ez által garantált a rakomány biztonságos célba érése.

 

Profi költöztető csapattal dolgozunk!

 

Ha már említettük a gépjárművezetőinket, ne feledkezzünk meg a kellően képzett rakodómunkásinkról sem. Igen, ezt a terhet is levesszük Önről! Nem kell barátok, ismerősök segítségét kérni a költözés napján, ezt is megoldjuk!

 

A nagyobb tehergépkocsik személyszállító kapacitása a sofőrön kívül egy, max. két fő általában, így háromfős csapatunk áll az Ön rendelkezésére, akik megfelelő rutinnal és kellő fizikummal rendelkeznek ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a költöztetés.

 

Segítséget nyújtunk az előkészületekben!

 

A költözés nem mindennapos dolog, így érthető, ha számos kérdése adódik és nem tudja, hogy például pontosan hány dobozra, milyen tárolóra és mekkora gépjárműre lesz szüksége? Ne aggódjon, ebben is segítségére leszünk!

Ingyenes helyszíni felméréssel állunk rendelkezésére, melynek során munkatársaink megállapítják, hogy mekkora rakodó felületre lesz szükség a biztonságos transzporthoz.

 

Ezenkívül a megfelelő méretű és mennyiségű dobozok beszerzésében is tudunk segíteni.

 

Költöztetés tapasztalattal, rutinnal!

 

Több ezer kilométert tettünk meg belföldön és külföldön (nemzetközi fuvarozást is vállalunk) egyaránt. Tudjuk, tapasztaltuk, milyen nehézségekkel jár egy költöztetés, legyen szó albérletről, vagy teljes előző életünk feladásával.

 

Nagyon kevés helyzet tud minket meglepni. Biztosan állíthatjuk, hogy minden helyzetből igyekszünk kihozni a maximumot, annak érdekében, hogy a megrendelő elégedett legyen szolgáltatásunkkal és akár tovább is ajánljon minket szintén költözés előtt álló ismerőseinek.

 

Költöztetés garanciával!

 

Bizton állíthatjuk, ha minket választ, bármilyen felmerülő problémát hatékonyan megoldunk. Munkánkra teljes körű garanciát vállalunk!

Önnel vagyunk az ajánlatkéréstől kezdve, a csomagolástól az előkészületekig, egészen a költöztetés lebonyolításáig, értve ez alatt az ingóságaik sérülésmentes ingatlanon belüli megfelelő helyre helyezését is.

 

Megbízható költöztetőre találhat bennünk!

 

Büszkék vagyunk a precizitásunkra, a megbízhatóságunkra, és ezt azzal értük el, hogy kollégáink magasan képzett szakemberek, akik szeretik, amit csinálnak, szeretnek csapatban dolgozni, számíthatnak egymásra, ezért Ön is számíthat ránk!

 

Nálunk tényleg nem számít, hogy csak pár utcával arrébb költözik, vagy egy másik városba az ország másik felén, hogy nehéz bútort kell cipelni, vagy egy irodát kell átköltöztetni az egyik telephelyről a másikra, ne habozzon, hívjon minket! Készséggel állunk rendelkezésére!

Szolgáltatásainkkal lehetővé tesszük, Önnek minél kevesebb gondja legyen a költözéssel.

 

Cégünk gyorsan, kényelmesen, szakszerűen, ütemezetten, az Önnel megbeszélt menetrendnek megfelelőn végzi feladatát! Éppen ezért profi csapatunk igen nagy népszerűségnek örvend, hiszen nincs olyan akadály, amit ne próbálnánk megoldani, éjjel nappal hívhatóak vagyunk, bármikor állunk rendelkezésére!

Érdemes az árainkra is vetni egy pillantást! Nem a levegőbe beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy kiváló ár-érték arányú szolgáltatást nyújtunk megrendelőink számára!

 

Kedvező költöztetés árakat biztosítunk!

 

Ha olcsón és hatékonyan szeretne költözni, akkor érdemes minket választani, hiszen fix, könnyen számítható, megfizethető áraink vannak. Nem számítunk fel hétvégi, éjjeli, vagy több szintes épületben emeleti, kiszállási és külön parkolási díjat sem.

 

Nálunk nincsenek rejtett költségek, tényleg a megbeszélt áraknak megfelelőn dolgozunk! A személyre szabott, szakszerű és gyors költöztetés kedvező áron is létrejöhet, van benne tapasztalatunk!

 

Költöztetés Biztosítás = Garancia!

 

Szeretnénk megnyugtatni, hogy költöztető cégünk minden olyan jogszabályban előírt biztosítással és jogosultsággal rendelkezik, ami a belföldi, illetve külföldi fuvarozás, költöztetés Budapest vagy vidék területén elengedhetetlen szakszerű lebonyolításához szükséges, ezért is tudunk garanciát vállalni munkáinkra!

 

Kérdéseivel bátran fordulhat hozzánk!

 

Ne habozzon! Lépjen kapcsolatba velünk, akár telefonon, vagy ha úgy kényelmesebb Önnek a weboldalunkon keresztül írásban. Munkatársaink mindenben a segítségére lesznek, hisz nekünk fontos az ügyfeleink értékeinek megőrzése, hogy mindig elégedettek legyenek a munkák végeredményével.

 

Nap, mint nap azért dolgozunk, hogy levegyük az ügyfeleink válláról a terheket, a szó legszorosabb értelmében is!

 

Keressen minket bizalommal lakossági költöztetés -hez, illetve akár vállalkozás vagy iroda költözne, rövid időn belül tudunk költöztetni! Szolgáltatásunk cégek számára egyaránt elérhető.

 

Költöztetés rövid határidővel!

 

Azt gondolja túl sokat akar, ha azonnal akar költözni? Erre is fel vagyunk készülve, ezért ha arról van szó, hogy rövid határidővel szeretne az ügyfél költözködni - olyankor is állunk rendelkezésre, ha szorít az idő!

 

Lakossági költöztetés Budapest területén, irodaköltöztetés szolgáltatásunk elérhető árak mellett, minőségi megoldásokkal biztosítja, hogy költöztetése kellő figyelmet kapjon és ezzel együtt biztosítsa, hogy a költöztetés egy olyan ajánlatot legyen képes adni, amelyet korábban még nem tapasztalt!

 

Könnyű annak, aki kellő rutinnal rendelkezik a költöztetés -ben - Rólunk ez elmondható!

Tény, hogy relatíve könnyű dolga van annak, aki már többször költözött és tudja mivel lehet egyszerű a folyamat lebonyolítása. A kulcs a segítségben rejlik! Ahol egy nagy család- vagy tágas lakótérrel rendelkező, teljesen bútorozott ingatlanból költözik valaki, ott a költöztetési feladatok elvégzése elsőre nehézkesnek tűnhetnek. Mégis van remény, hiszen nagyon fontos, hogy inkább kerülje el a felesleges, plusz köröket és válasszon megbízható, tapasztalt költöztetőket, mint egy olcsó, de munkájában nem túl precíz céget.

 

Voltak már egyedi megbízásaink, olyan ügyfeleink, akiknek rengeteg holmiját kellett költöztetünk és mégis professzionális szinten tudtunk helyt állni, hiszen terveztünk már az elejétől fogva! Kollégáink mind fel vannak készülve az ilyen jellegű esetekre is, tehát nem okoz gondot, ha meg kell bírkozni egy-egy különösen komplikált költözéssel!

 

 

Költöztetés Ajánlatkérés

 

Költöztetés árak oldalunkon talál információt, bár a legjobb ha kér költöztetés ajánlatot.

Azok az információk alapján - amelyek rendelkezésre állnak az előzetes felmérés alapján - már sokkal pontosabb költöztetés árakat tudunk mondani megbízóink számára.

 

Költöztetéssel foglalkozunk több éve!

Költöztetés Budapest a Költöztetés -ben Otthon csapatával.